03
szept.

Püspöki tanévnyitók a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeiben

Magyar Kurír

Megkezdődött a tanév a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye tíz köznevelési intézményében.

Megkezdődött a tanév a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye tíz köznevelési intézményében is. A szokásostól eltérően idén – a kialakult járványügyi helyzet miatt – az egyházmegyei tanévnyitó ünnepségen csak az intézményvezetők, intézményvezető-helyettesek, tagintézmény-vezetők és a lelkivezetők vettek részt. Palánki Ferenc megyéspüspök azonban személyesen látogat el néhány intézménybe.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek közös tanévnyitó ünnepségét augusztus 28-án Debrecenben, a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium épületének dísztermében tartották. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be a Szent Anna-székesegyházban.

Az eseményről szóló beszámoló ITT olvasható.

*

Augusztus 30-án, vasárnap, a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola udvarán mutatott be szentmisét Palánki Ferenc megyéspüspök; az ünnepség keretében Szent Gellért-díjat adott át.

A járványhelyzet miatt csak néhány tanuló, pedagógus és a legkisebbeket elkísérő szülők voltak jelen ezen alkalmon, továbbá Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, valamint Molnár Katalin tanfelügyeleti és Türk László oktatásszervezési főigazgatók az EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelete) képviseletében.

A főpásztor a szentmise homíliájában arra buzdította a jelenlévőket, különösen a diákokat, hogy tanuljanak meg gondolkodni isteni módon is. Az iskolában meg kell tanulni gondolkodni azért, hogy életünk egyre jobb legyen. Ám nemcsak emberi módon kell gondolkodnunk, hanem meg kell ismerni Isten akaratát, hogy mi a helyes, a tökéletes Isten előtt.

A megyéspüspök felhívta a figyelmet, minden embernek van küldetése, az élet, a szeretet teljességére vagyunk meghívva, de nem hagyhatjuk ki a kereszteket. Minden nap vállalni kell a fáradtságot, a tanulás keresztjét. A feladatokat akkor is el kell végezni, ha nincs hozzá kedvünk. Ezen kereszteket nap mint nap fel kell venni, és járni azt az utat, amit Isten kijelölt számunkra.

Sok érték, lehetőség van bennünk, amit ki kell művelnünk. Ne fogadjuk el a félmegoldásokat. Ki kell hozni magunkból azt, amit Isten lehetőségként odaadott nekünk. Rajtunk múlik, hogy isteni módon, vagy emberi módon gondolkodunk-e.

"Ha isteni módon gondolkodunk, akkor, bár az életünk nem lesz könnyebb, de már itt a földön boldogabb lesz, mert az élet attól szép, hogy odaadjuk mások szolgálatára."

A szentmise végén Palánki Ferenc megyéspüspök az egyházmegye nevében Szent Gellért-díjat adományozott Tarján Ferencnének, a geszterédi általános iskola iskolatitkárának, aki 30 éve elkötelezett, felelősségteljes munkájával segíti az intézmény és az egyházközség életét.

Az ünnepségről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Augusztus 31-én, hétfőn, a nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskola ünnepsége szintén főpásztori szentmisével kezdődött a helyi Szent Anna-templom udvarán. Palánki Ferenc püspök itt is Szent Gellért-díjat adott át.

A több mint 280 fős iskolaközösségből a járványügyi helyzet miatt csak az első osztályosok, kísérő szüleik, valamint a pedagógusok vettek részt az ünnepségen.

A meghívott vendégek sorában köszöntötték Törő András püspöki titkárt; Kiss Tibor plébánost, az iskola lelkivezetőjét; Gánicz Endre nyírtelki görögkatolikus parókust; Molnár Katalin EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelete) tanfelügyeleti és Türk László oktatásszervezési főigazgatókat;. Vinnai Győző országgyűlési képviselőt, Nyírtelek díszpolgárát; valamint Szekeres József Nyírtelek polgármesterét.

Palánki Ferenc a szentmisén mondott homíliájában arra helyezte a hangsúlyt, hogy vegyük észre Isten látogatásának idejét az életünkben. A názáreti Jézus nevelőapja, Szent József mellett 30 éves koráig ácsként dolgozott, majd megkezdte nyilvános működését, tanította az embereket, és csodákat tett. Amikor hazalátogatott városába, az ottaniak nem ismerték fel benne a Messiást. A názáretiek azt gondolták, hogy mivel Jézus egy közülük, nem lehet Isten fia. Tele voltak előítélettel Jézus iránt, és nem ismerték fel Isten látogatását.

Amikor megkérdezzük: „Ki a csoda vagy te?”, ha nem is tudatosan, azt fejezzük ki, hogy az emberben csoda van.

Mindaz, ami körülvesz minket és az életünk is Istennek köszönhető, mert  Ő megajándékozott bennünket annak a lehetőségével, hogy talentumainkat kiműveljük.

A kérdés csak az: észre akarjuk-e venni, hogy itt jár közöttünk Isten, vagy kitaszítjuk az életünkből? Elfogadjuk-e ajándékait, vagy mindent saját magunknak tulajdonítunk?

„Ne taszítsátok ki Istent az életetekből! Vele együtt, kegyelmével együttműködve végtelen életet élhetünk. Tekintsünk erre az évre úgy, hogy ez is Isten látogatásának az ideje” – fejezte be beszédét a megyéspüspök.

A szentmise végén a főpásztor megáldotta azokat a sálakat, amelyeket az első osztályosok viselhetnek ünnepségeiken az iskolához való tartozásuk kifejezéseként.

Palánki Ferenc püspök a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát adományozta Lakatos Mariannak, a nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskola hittanárának, elismerve ezzel a pedagógus magas szakmai színvonalon folytatott nevelő-oktató tevékenységét, elkötelezett hitvalló életét, szilárd erkölcsi alapokon álló munkáját, a gyermekekért végzett kimagaslóan önzetlen, segítő tevékenységét.

Az ünnepségről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Szeptember 1-jén, kedden a nyírbátori Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új óvodájának megáldással ünnepelte a tanév kezdetét; az intézmény egy több mint 80 gyermeket befogadó, újonnan épült óvodával bővült.

Az óvodaátadáson többek között részt vett: Soltész Miklós, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Simon Miklós országgyűlési képviselő, Máté Antal, Nyírbátor polgármestere, Molnár Katalin EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelete) tanfelügyeleti és Türk László oktatásszervezési főigazgatók, Rácz Tiborné, az intézmény vezetője, Kissné Hajósi Anikó, az óvoda vezetője, Törő András püspöki titkár, Babály András iskolalelkész, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, valamint más közéleti és egyházi máltóságok, az óvodát képviselő dolgozók és gyermekek.

Palánki Ferenc megyéspüspök az óvoda megáldása előtt mondott beszédében rámutatott: Jézus gyermekként jött közénk, növekedett bölcsességben, korban és kedvességben. Később szeretettel fogadta és megáldotta a gyermekeket, kiemelte méltóságukat, sőt, példaképül állította őket azok elé, akik valóban Isten országát keresik.

 A gyermekek ugyanakkor rászorulnak a felnőttek segítségére, hogy velük született adományaikat és erkölcsi, szellemi, fizikai képességeiket kifejlesztve szerencsésen eljussanak az emberi és a keresztény élet teljességére Isten és az emberek előtt.

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézushoz akartak menni gyermekek. Sokszor a felnőttek akadályozzák ezt meg. Az óvoda legyen példa ennek ellenkezőjére, ahol

"összefogással elérhetjük, hogy a ránk bízott gyermekek – akik példaképeink is, hiszen övék a mennyek országa – eljussanak Jézushoz."

Amikor Jézushoz engedjük őket, áldásban részesülnek, amely ránk, felnőttekre is kihat, valamint mindazokra, akik foglalkoznak velük, nevelik őket – fogalmazott a püspök, hozzátéve: nem azért tartunk fenn oktató-nevelő intézményeket, mert versenyezni akarunk, hanem hogy összefogva más felekezetekkel minél több emberhez eljuttassuk Jézus Krisztus feltámadásának örömhírét.

Az ünnepségről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

*

 

Szintén szeptember 1-én, kedden tartották a fülöpi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában a sportudvar és felújított iskola átadási ünnepségét.

 

Az ünnepségen részt vettek: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Tasó László országgyűlési képviselő, Tasi Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke, Hutóczki Péter, Fülöp polgármestere, Molnár Katalin EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelete) tanfelügyeleti és Türk László oktatásszervezési főigazgatók, Popovics Ferencné, az iskola vezetője, Törő András püspöki titkár, Eiben Tamás iskolalelkész, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, valamint a tervező, építő és kivitelező cégek képviselői.

A felújított fülöpi iskola sportudvarral, kerékpártárolóval, külső foglalkoztatóval, kondiparkkal bővült. Palánki Ferenc megyéspüspök az ünnepségen úgy fogalmazott: ünnepről-ünnepre érkeztünk az elmúlt napokban, amely megújulásról tanúskodik egyházmegyében. A közelmúltban az egyházmegyei fenntartású egyeki köznevelési intézmény bölcsődével bővült, a nyírbátoriak római katolikus óvodával gazdagodtak, és most Fülöpön is a megújulást ünnepelhetjük. Köszönjük Istennek, hogy pályázati forrásokból lehetőségeket kaptunk az intézmény külső megújítására, de még fontosabb lehetőség, hogy nap mint nap gyermekeket nevelhetünk, előhozva, kibontakoztatva azon kincseket, értékeket, amelyeket minden gyermek hordoz magában. „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned” – idézte a főpásztor a papszenteléskor is elhangzó mondatot. Az oktató-nevelő munka során is igyekszünk teljessé tenni a jót, azzal, ha teljesítjük hivatásunkat.

Amikor Vianney Szent János megérkezett Ars-ba, letérdelt a falu határában és azt mondta: „Uram, Istenem, egyetlen ember is végtelen értékű, és Te kétszázat bíztál rám”. A mi intézményrendszerünkben a fülöpi legkisebb iskola, de itt is sok végtelenül értékes gyermeket kapunk ajándékba, hogy gondozzuk őket, növeljük bennük az isteni életet, jóságot, szeretetet.

"Jó látni a gyerekek mosolyát, műsorukat, amelyekkel meg akarnak ajándékozni bennünket, és közben tudjuk, hogy ők maguk a legnagyobb ajándék" – zárta beszédét a főpásztor.

 Az ünnepi beszédek után megtörtént az ünnepélyes szalagátvágás, majd a sportpálya tényleges felavatására is sor került. Palánki Ferenc megyéspüspök és Soltész Miklós államtitkár elsőkként rúgtak kapura az új focipályán, amit később örömmel vettek birtokba a gyerekek.

Az ünnepségről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír