„Minden esztendőben nagy várakozás veszi körül a tanévkezdést, amikor a piciny gyermekek óvodába lépnek be, vagy onnan már elballagva, egész nyáron keresztül várják, hogy iskolások legyenek. Kik lesznek az új osztálytársak?

Ugyanígy az idősebb gyermekek körében is ott van a várakozás: vajon hogyan változtak a többiek, mit fogunk tanulni, ki lesz az új tanárunk, milyen lesz az iskolánk?

(...) ugyanígy a szülőket is érinti ez a várakozás: Hogyan fogja érezni magát a gyermekem, egészséges lesz-e? Én hogyan fogom ezt a magam részéről jól végigcsinálni, milyen lesz a kapcsolatom a pedagógusokkal?

A pedagógusok részéről is ott van a várakozás: Vajon ebben az esztendőben hogyan tudom azt a tudást átadni, ami érték és ami fontos, ami a gyermekem számára nélkülözhetetlen?

Várakozásunk ebben az esztendőben még sok egyéb mással is kiegészül, hiszen olyan vírushelyzet övez bennünket, ami bizonytalanná teszi még azt a jövőt is, ami kevéssé van a kezünkben. Néhány bizonyosság azonban szükséges, hogy vezessen bennünket ebben a munkában.

A gyermekeinknek a növekedése, egészsége, a szó jó értelemben vett normalitása megkívánja azt, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a gyermekeink biztonságban érezzék magukat. Talán változni fognak az iskolai rendszabályok, talán változni fog az oktatásban sok minden, de pontosan tudjuk, hogy a gyermekeink értelmi, lelki, szellemi, testi és kapcsolati nevelését csak együtt, a szülőkkel tudjuk biztosítani. Ugyanígy fontos elem az is, hogy az az oktatási környezet, az a társadalmi közeg, ami körülvesz bennünket, hogyan befolyásolja azokat a terveket, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Gondolhatunk itt az ideológiai alapon megfogalmazott emberkép formálására, gondolhatunk itt azokra a kulturális változásokra, amelyek elbizonytalanítják akár a pedagógust, a szülőt és így a gyermeket is. És ugyanígy gondolnunk kell arra az elgondolásra is, ami az embert az ember saját képére és hasonlatosságára kívánja formálni.

(...) mindezek a jelenségek úgy tűnhetnek, mintha lehetetlenné vagy véghezvihetetlenné tennék a mi munkánkat. És ez nincs így. Hiszen a Szentlelket kérjük segítségül, hiszen a Szentlélek itt lakik bennünk, a Szentlélek a maga erejével, értelmével, bölcsességével, megújító erejével bátorítja a pedagógust, bátorítja a szülőt, bátorítja a gyermeket, s bátorítja mindazokat, akik felelősen, döntéshozóként vesznek részt ebben a folyamatban.

Mi higgyünk abban, hogy a gyermekeink növekedését az Isten adja, nekünk ezt segítenünk kell; higgyünk abban, hogy mindent meg kell tenni a körülmények egészséges alakításáért; s higgyünk abban, hogy az a krisztusi emberkép, amit megismertünk az evangéliumból, Egyházunk tanításából, (...) számunkra most is egyértelműen, megkérdőjelezhetetlenül elirányítást ad.

Kívánok szülőnek, pedagógusnak, intézményvezetőnek s legfőképpen a gyermekeknek Istentől áldott tanévet! Kívánom ezt pedagógus testvéreimnek, kívánom ezt a katekéta testvéreknek, kívánom ezt azoknak a testvéreknek, akik nem felekezeti vagy egyházi oktatási intézményben végzik szolgálatukat. A Szentlélek erejét kívánom minden testvéremnek a Veszprémi Főegyházmegyében és a Pécsi Egyházmegyében is. Legyen áldott a szolgálatuk, és bízzunk abban, hogy a gyermekekért minden erőfeszítést megér.”

Videóüzenet