04
aug.

Örök értékek a jövő nemzedékének – Online hitoktatói módszertani képzések

Magyar Kurír

Eddig már 116 katekéta élt az MKPK Hitoktatási Bizottságának weboldalán meghirdetett lehetőségekkel, melyekről Horváth Ágnes SDSH írt összefoglalót

Az idén tavasszal előtérbe került e-oktatás kiemelkedő fejlődési és fejlesztési lehetőségek elé állította nemcsak az iskolarendszerben tanító pedagógusokat, de minden katekétát, hitoktatót és hittanárt is. Akár oktatási intézményi keretek között, akár plébániai hittanórák és közösségi programok alkalmával segítjük a ránk bízottak közösségre lépését Krisztussal, az örök evangéliumi értékek nem változnak. Ezek továbbadásának módja viszont igen. Mi lehet a híd Isten és a mai gyermek vagy fiatal szíve között? Ez a kérdés még mélyebbre hatóan tárult elénk a márciusi digitális oktatás bevezetésével. Bár a közeg, a médium más lett: tanterem és plébánia helyett az internet adta lehetőségekre kellett szorítkoznunk, a küldetés változatlan: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2).

A hirtelen szükséghelyzetben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága szervezésében létrejött az e-hittan.katolikus.hu honlap – azzal a szándékkal, hogy a katekézis elektronikus úton történő megvalósítását segítse. Különböző egyházmegyék kateketikai referensei, papjai és katekétái együttműködésével és addigi munkája mellett vállalt kitartó szolgálatával sikerült a katolikus hittan e-oktatását országszerte támogatni ilyen módon. Ez azonban nem elég.

A katekéták augusztusban négy időpontban tudnak majd részt venni A katekézis céljának megvalósulása online térben című ötórás internetes kateketikai felkészítésben, mely azt veszi górcső alá, hogy a mai digitális oktatási helyzetben miként tudnak megvalósulni a katekézis feladatai. A katekézis egyetemes egyházi megközelítése alapján – beleértve az újonnan megjelent A katekézis direktóriumát (Direttorio per la catechesi) – és a gyakorlati tapasztalatok felhasználásával ad támpontot az online hitoktatás területén. A felkészítésre a meghirdetést követő első három napon már ötvenkilenc fő jelentkezett a Hitoktatási Bizottság e-hittan.katolikus.hu weblapja Teofil-aloldalán. További érdeklődők is ott jelentkezhetnek. Fiatal felnőtt katekéták itt találhatnak néhány minikurzust is angol és spanyol nyelvi ismereteik elmélyítésére anyanyelvű szerzetesek segítségével.

„Köszönöm a lehetőséget. Nagyon sokat tanultam, bátrabban fogok az online eszközökhöz is nyúlni” – jelzett vissza egy katekéta. Mindhárom típusú, katekéták online magabiztosságát megerősítő és tanítási módszereinek, lehetőségeinek horizontját tágító felkészítés része különböző internetes alkalmazások és felületek ismertetése és bemutatása. A szervezők ily módon is szeretnék támogatni azokat, akik vállalják a híd szerepét Isten és a rájuk bízottak szíve között. Ez ma már elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy az örök értékek a jövő nemzedék értékei is legyenek.

Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága

Fotó: Freepik.com; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága

Magyar Kurír