18
ápr.

Mirko Štefković a Nagybecskereki Egyházmegye új püspöke

Magyar Kurír

Ferenc pápa Mirko Štefkovićot, a Szabadkai Egyházmegye vagyonkezelőjét nagybecskereki megyéspüspökké nevezte ki – közölte a Szentszéki Sajtóközpont március 18-án 12 órakor. Mirko Štefković Német Lászlót követi, a belgrádi érsek korábban megyéspüspökként, majd 2022. novemberi érseki kinevezése óta apostoli kormányzóként állt a Nagybecskereki Egyházmegye élén.

Mirko Štefković 1977. szeptember 24-én született Tavankúton (Szabadka községben), Ivan Štefković és Dominika (szül. Ivanković) második fiaként. Bátyja, Josip a Szabadkai Egyházmegye papja, jelenleg a zombori espereskerület esperese és a zombori Szent Kereszt Felmagasztalása és Tavelić Szent Miklós-templom plébánosa. Öccse, Nikola nős, három gyermek apja. Édesapjuk 1994-ben hunyt el, édesanyjuk pedig egyedül nevelte három fiát, szerény körülmények között.

Az általános iskolát Tavankúton, Nagyfényen, majd Szabadkán végezte, a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnáziumot pedig Szabadkán fejezte be. Kötelező sorkatonai szolgálatát Nišben töltötte, majd visszatérte után Pénzes János szabadkai megyéspüspök Rómába küldte papnövendékként, ahol az első két évet a Casa Balthasar Intézetben, majd a többi hatot a Pápai Germanicum et Hungaricum Kollégiumban töltötte. Filozófiai tanulmányait a Pápai Urbaniana Egyetemen végezte, 1998 és 2000 között, majd teológiát tanult a Pápai Gergely Egyetemen, ahol 2006-ban fundamentális teológiából licenciátusi fokozatot szerzett.

Pénzes János püspök Rómában, 2003. május 3-án diakónussá szentelte. Ezt követően egy évet a horgosi Havas Boldogasszony-plébánián töltött pasztorális gyakorlaton. Pappá szentelésére Szabadkán, 2004. június 29-én került sor, az Avilai Szent Teréz-székesegyházban.

Posztgraduális tanulmányai elvégeztével, hazaérkezése után a megyéspüspök személyi titkárává, valamint a püspöki hatóság jegyzőjévé nevezték ki, amely szolgálatokat 2020-ig végezte, majd 2021-ben a Szabadkai Egyházmegye vagyonkezelőjévé vált és a Josephinum Papi Otthon igazgatójának feladatkörével bízták meg. Az egyházmegye ceremóniamestere és szóvivője volt 2011-től 2023-ig.

Időközben a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia segédtitkára volt 2010-től, majd 2016 és 2021 között a konferencia titkári tisztségét töltötte be.

A fentiek mellet 2007 májusától 2011 júniusáig a Zvonik katolikus havilap fő- és felelős szerkesztője volt, több mandátumban az egyházmegyei tanácsosok testülete, a papi szenátus és az egyházmegyei gazdasági bizottság tagja is, valamint Szabadka Város Kegyeleti Bizottságának tagja. A Szabadkai Egyházmegye Teológiai-kateketikai Intézetében fundamentális teológiát tanít, valamint a szerbiai Mária Rádió állandó lelki munkatársa is. Szabadidejében kedveli a gyors gyaloglást és a kerékpározást, valamint a papi futsalválogatott tagja is. Anyanyelve, a horvát mellett felsőfokon beszél szerbül, magyarul, olaszul és németül, középfokon pedig angolul.

Forrás: Nagybecskereki Egyházmegye

Fotó: Szabadkai Egyházmegye