05
okt.

Szakmai napot tartottak érettségiztető hittantanároknak Budapesten

Magyar Kurír

Október 3-án második alkalommal találkoztak azok a középiskolában dolgozó tanárok, akik érettségi vizsgára készítik fel diákjaikat katolikus hittan tantárgyból. A Budapesten, a Katolikus Pedagógiai Intézetben (KaPI) tartott rendezvényt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke nyitotta meg.

Beszédében a főpásztor kiemelte, hogy nagy lehetőséget jelent a hittanérettségi a felnőtt, tudatos, reflektív hit kialakításában, így ez fontos missziós szolgálat a hittantanárok számára.

Meg kell találni az intellektuális tudás gyakorlatba ültetésének minél több alkalmát, hogy az érettségire történő felkészülés elméleti tartalma mennél inkább a diákok életének részévé tudjon válni – szögezte le Veres András püspök.

A szakmai napon Zsódi Viktor SchP, az Oktatási Hivatal Katolikus Hittanérettségi Tételkészítő Bizottságának elnöke, a mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatója a jogszabályi, formai követelményekről tartott előadást.

Szabados Zsuzsa, a Piarista Tartományfőnökség tanügyigazgatási vezetője ismertette a különleges bánásmódot igénylő tanulókra vonatkozó speciális szabályokat.

A szakmai nap házigazdája Szenthe-Tormássi Anna, a KaPI intézetvezető-helyettese volt, aki az intézet munkatársaival támogatta a szervezőmunkát és a program lebonyolítását.

A hittantanárok párbeszéde tavasszal folytatódik az MKPK Hitoktatási Bizottságának, a Katolikus Pedagógiai Intézetnek és az OH Katolikus Hittan Tételkészítő Bizottságának közös szervezésében.

Forrás és fotó: Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Mosonmagyaróvár