Az imádság ereje megsokszorozódik, ha együtt, közösségben végezzük, és együtt éljük át, tapasztaljuk meg örömeit, pozitív hozadékait. Ebben lehet segítségünkre a Családok imakönyve című kiadvány is, amely immár hetedik alkalommal jelent meg, újdonságokkal bővítve.
A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek idén június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága. Az első rész címe: Családi szeretet: hivatás és az életszentség útja.
Első alkalommal rendezik meg a Téli zsolozsmatábort a sümegi ferences kolostorban január utolsó hétvégéjén. Az elvonulásra és elcsendesedésre is alkalmat adó háromnapos eseményre elsősorban egyetemista fiatalokat várnak. A szervező Szoliva Gábriel testvérrel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanára, Keszeli Sándor hittanár felkérést kapott arra, hogy tagja legyen az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának égisze alatt működő Katekézis Nemzetközi Bizottságnak. Vatikáni megbízatásáról, a testület által ellátott feladatokról és katekétai hitvallásáról kérdeztük őt.
Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Iskolaközpont vezetője a családjában megélhette, mennyire gyógyító szembesülni azzal, amit mintaként hordozunk magunkban, és azt is látja, mit okoz, ha múlt és gyökerek nélkül vágunk bele a felnőtt életünkbe. Az Amoris laetitia-családévben készített interjúban megtudhattuk tőle azt is, hogyan készítik fel az iskolában a gimnazistákat az érett, felnőtt életükre.
Halmi Gábor, a Budapest-Józsefvárosban működő Szent Benedek Gimnázium és Technikum igazgatója, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógiai Műhelye magcsoportjának tagja. Vele készült interjú az iskola fejlődéséről és célkitűzéseiről; a beszélgetés a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelyének szerkesztésében működő Gaudeamus keresztény pedagógiai szemle honlapján jelent meg.
Január 13-án délután a L’Osservatore Romano vatikáni napilap honlapján jelent meg az az interjú, amelyet a napilap igazgatója, Andrea Monda és a Kiadói Igazgatóság igazgató-helyettese, Alessandro Gisotti készített a Szentatyával az apaságról a nemrégiben lezárult Szent József-év kapcsán.
Meghalt a nagymama, vagy elpusztult a családi kedvenc: hogyan mondjuk el jól az óvodás gyereknek, hogy elfogadja, megértse? Tényleg zseniális a gyermekem, vagy csak sokkal több információhoz jut ez a generáció? Valóban annyira fontos a meseolvasás, és a rajzfilm káros 3–6 éves korban? Plesek Zoltán pszichológus segít jobban megérteni az kisgyerekek világát. Kádár Hanga írását közöljük.